2018-08-22 07:22:14• hírek • mti

 A Vidi védekezését dicsérte az AEK Athén edzője

Új helyszínen és a nemzetközi tétmérkőzéseken 12 meccs óta veretlen AEK Athén ellen szeretne kedvező eredményt elérni a Vidi FC szerdán, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának első felvonásán.

A székesfehérváriak - akik stadionjuk építése miatt két és fél éve Felcsúton szerepelnek albérletben - azzal, hogy egy lépésre kerültek a BL-főtáblától, "kinőtték" a Pancho Arénát, és utolsó hazai selejtezőjüket Budapesten, a Groupama Arénában kell lejátszaniuk. Az idegen környezet mellett az sem a Vidi FC mellett szól, hogy ellenfele, a görög bajnok AEK Athén legutóbbi 12 nemzetközi kupatalálkozóján nem talált legyőzőre: tavaly nyár óta három győzelem mellett kilenc döntetlen a mérlege.
    

A szerb Marko Nikolic edzette magyar csapat reményeit ugyanakkor növelheti, hogy az előző két körben nála magasabban rangsorolt együttest (a bolgár Ludogorecet, illetve a svéd Malmőt) búcsúztatott, ráadásul a szezonban idáig nem talált legyőzőre: a BL-ben négy döntetlen mellett kétszer nyert, míg a magyar bajnokságban két győzelem és két döntetlen a mérlege.
    

A szerdai találkozón - akárcsak az előző fordulókban - kulcskérdés lesz, le tudja-e hozni kapott gól nélkül az összecsapást a székesfehérvári együttes, amely idénybeli tíz találkozóján mindössze négy gólt kapott, s elsősorban ennek köszönheti, hogy az Európa-liga főtábláján már biztosan szerepelhet.
    

Az AEK Athén az előző idény végén 24 év után nyerte meg ismét hazája pontvadászatát, a BL-selejtező mezőnyéhez pedig az előző fordulóban csatlakozott, amikor a skót Celticet ejtette ki. A görögök rendkívül masszív védekezést és gyors, pontos ellentámadásokat mutattak be a párharc idegenbeli, első meccsén, amelyen 1-1-es döntetlent értek el, majd hazai pályán 2-1-re győztek.
    

Az athéni együttesnek a magyar csapatok ellen kifejezetten jó a mérlege: az 1972-es UEFA Kupában a Salgótarjánt, az 1998-as UEFA Kupában a Ferencvárost, egy évvel később az MTK-t, újabb egy szezonnal később pedig a Vasast búcsúztatta az európai kupaporondról. Egyedül az Újpest tudta a görögöket kiejteni még az 1983/84-as KEK-ben, amikor az idegenbeli 2-0-s vereséget követően hazai pályán 4-1-re nyert.
     

Nagyon nehéz mérkőzésre számít Marinosz Uzunidisz, az AEK Athén vezetőedzője a Vidi FC ellen.  A szakember a görög csapat kedd esti sajtótájékoztatóján kiemelte: a székesfehérváriak az eddigi BL-találkozókon nagyon zártan védekeztek és nem nyíltak ki. Ezért a legfontosabbnak azt tartja, hogy együttese megakadályozza, hogy a magyar bajnok továbbra is ezt a játékát játszhassa.
    

"A Videoton nagyon jó csapat, nehéz neki gólt rúgni. Megpróbálunk koncentráltak lenni és minden részletre odafigyelni" - jelentette ki Uzunidisz, aki szerint két különböző stílusú gárda csap majd össze, és mindkettőnek 50 százalék esélyt ad a továbbjutásra.
    

Arra az újságírói kérdésre, jelent-e hátrányt a görög csapatnak, hogy náluk még nem kezdődött el a bajnokság, azt felelte, jobb lenne, ha nekik is több találkozó lenne a hátuk mögött, de hozzáfűzte, hogy szombaton náluk is elindul a bajnokság.
    

Anasztasziosz Bakaszetasz, az AEK játékosa kiemelte, hogy a Celtic Glasgow kiejtése után nagyon jó a hangulat az öltözőben, hiszen a skótok elleni két mérkőzésen mindenki a maximumot tudta kiadni magából.
    

 

"Tiszteljük a Vidit, de megpróbálunk jó eredményt elérni Budapesten" - fogalmazott a válogatott labdarúgó, aki szerint mindannyiukban nagy most a bizonyítási vágy, mert nagyon szeretnének bejutni a BL csoportkörébe.

 

A Vidi FC-nek (korábban Videoton FC) ez lesz a 79. európai kupameccse, de görög ellenféllel most találkozik először.


Az első összecsapást, amelyet az olasz Gianluca Rocchi vezeti majd, szerdán 22 órától játsszák, a visszavágóra jövő kedden kerül sor Athénban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: